Talán a sok téli csapadék az oka, talán a korán érkezett tavaszi idő… Mindenesetre megadatott, hogy két olyan fajjal is újratalálkozhattunk, amelyeket már régóta keresünk. Mindeddig sikertelenül. 2019. áprilisában láthattuk először a Hygrophorus marzuolust, a tavaszi csigagombát. Azóta minden évben ellátogatunk tavasz környékén a Vendvidékre, de a viszontlátás csak most, 2024. márciusában történt meg. Külön öröm, hogy nem bejáratott helyekre mentünk, az első lelőhelytől kilométerekre lett meg újra a védett faj.

Az első idén megtalált csoportot egy vaddisznótúrásban vettük észre, igazából csak tönkök és néhány kalapdarab jelezte, hogy mi teremhetett ott. Már ennek is nagyon-nagyon örültünk, de az, hogy ép és egészséges termőtesteket is találtunk, minden várakozást felülmúlt. 4–5 termőfolt is előjött, és az volt a benyomásunk, hogy ha több időnk lenne kutakodni, mégtöbbre rábukkanunk. Jó évük van!

Még ugyanezen a napon a kertünkben, törökmogyoró alól előkerült egy másik faj is. A 2020-ban talált Disciotis sp. A genetikai vizsgálat azt igazolta, hogy közeli rokonfaja a hazai védett Disciotis venosának (ráncos tárcsagomba), de nem azonos faj vele. A rejtélyes, még leíratlan fajról talán a közeljövőben többet megtudunk majd, ránézésre a jóval sötétebb színei és a nitrózus illat hiánya (vagy legalábbis enyhébb nitrózus szag) különböztetik meg a védett fajtól. Érett spórát még nem találtunk, 2020-ban a hirtelen jött tavaszi fagy tönkretette a termőtesteket, idén talán be fognak érni!

Hosszú kihagyás után vágtunk neki ennek a márciusi túrának, de ilyen kényeztető gazdagságra nem számítottunk. Az újratalálkozások mellett még a fajlistánkat is bővíthettük egy új Psathyrellával, először akadtunk rá a koprofil Psathyrella tenuicolára.