2024 szeptemberében óriási erdőtűz tombolt a tágabban értelmezett közelségünkben – legalábbis a megyénken belül, Csönge/Kenyeri környékén. Pontosan nem tudjuk, mekkora, de egyes tájékoztatások szerint kb. 400 hektárnyi terület vált érintetté a tűzben, teljes élőhelyek semmisültek meg, a vadállomány jelentős része is odaveszett. Úgy alakult, hogy a Magyar Mikológiai Társaság tűznyomon élő gombákhoz kapcsolódó workshopján még ugyanebben az évben, novemberben vehettünk részt a Vértesben. Barátunkkal, a workshopot vezető Koszka Attilával már ekkor beszéltünk róla, hogy minél előbb jó lenne terepszemlét tartani az égett területen, mert ennyi idő elteltével a gombavilág első pirofil munkásainak már meg kellett jelennie.

A gyors, nem hivatalos terepszemlén végül öten vettünk részt (Borostyán Tímeával, Koszka Attilával és Pintér Gáborral kiegészülve). Nagyon különös, ambivalens érzés volt a részben elszenesedett, de még álló fák között járni. Szívszorító volt látni a rengeteg elpusztult életet, ugyanakkor valami mindenen átvilágító reményt adtak a talajon megjelent Anthracobia fajok termőtesteinek milliárdjai. Egy erdőtűz során nem csak a felszínen, a talaj felsőbb rétegeiben is elpusztul az élet. A mindmáig kissé titokzatos, de többségükben mindenképpen szimbionta életmódot folytató pirofil gombák sokasága része az erdő ökoszisztémájának. Végig ott vannak abban az egymással többszörösen összekapcsolódó hálózatban, ami komplex egységgé teszi az erdei élőhelyet. Ott vannak, élnek, de nem teremnek, leginkább vegetatív állapotban „várják”, hogy szükség legyen rájuk. Amikor a talaj többszáz fokra melegszik, aktiválódik náluk a termőtestképzés, ezzel a szukcessziós folyamat újraindítói között az elsők között vannak. Nemcsak növelik a drámaian lecsökkent diverzitást, de valószínűleg részt vesznek a talaj alatti hálózatok „újradrótozásában” is.

Az első terepszemlén az Anthracobia fajokon kívül több más érdekes találatot rögzítettünk – nem is kizárólag pirofilokat. De az égésnyomon megjelenő társaságból mégis kiemelkedtek a Plicaria fajok. A Plicaria trachycarpával korábban már volt szerencsénk találkozni, de a nemzetség simaspórás fajával, az endocarpoidesszel ez volt az első találkozás. Koszka Attila szerint jó eséllyel hazai első adat is lehet ez a rögzített megjelenés. Szintén találtuk már a Geoscypha tenacellát, de nem itthon (olaszországi vakációnkon), ráadásul közel sem ilyen gyönyörű megjelenéssel. A fentieken kívül az első terepszemlén még Trichophaea fajokkal találkoztunk. A domináns társaság kétséget kizáróan az Anthracobia volt, ezen a nemzetségen belül viszont problémát jelent a fajra határozás (főleg a narancsos, sárgás színű termőtesteknél). Attila szerint esélytelen, én azért megpróbálom a későbbiekben belőni majd a jelenleg fellelhető kulcsok alapján legalább azt a jól elkülöníthető 3–4 fajt, amelyek mikroszkóp alatt és külsőre is különbségeket mutattak – a gyűjtöttek közül.

A legelső körről (Pyronema omphalodes) valószínűleg lemaradtunk, de innentől kezdve szeretnénk rendszeresen, 1–2 havonta szétnézni ezen a hamvaiból lassacskán újraéledő élőhelyen. Érzéseink szerint sok minden fog még előkerülni innen.