Régóta tervezgettük már Icával, nagyon esedékes volt, hogy meglátogat minket, és „kihajózunk” közösen a mi itteni, kedvenc „vizeinkre”. Icát mikokörökben nem nagyon kell bemutatni, a Mycena nemzetség egyik leglelkesebb hazai értője, tanulmányozója, emellett a Magyar Mikológiai Társaság aktív munkatársa.

Az időpontválasztás sosem egyszerű, sajnos most sem sikerült beletrafálni a legizgalmasabb őszi termőidőszakba, de valójában a 2023-as egész őszi szezon elég gyenge volt felénk, a Nyugat-Dunántúlon. Általánosságban úgy tapasztaltuk, hogy kevesebb faj, kevesebb termőtesttel jött elő.

A hétvégén az első napon egy patakparti, nedves élőhelyet néztünk át, itt az egyik kedvenc találat a Marasmius cohaerens, a szarutönkű szegfűgomba volt. Mi először találkoztunk vele, nagyon szép termőtestekkel jött elő, kézi nagyítóval jól látszottak a lemezeket, kalapot borító borostaszerű szőrök. Egy telepített lucos következett, ahol néhány fenyvesekben általánosan gyakori fajt leszámítva nem volt sok sikerünk.

Az utolsó napon Zala megyébe ruccantunk át, ahol jóval üdébb termőhelyeket és érdekes fajokat is találtunk végre. Kisebb őzlábgomba-paradicsom jött elő a bükkös, mogyorós, nyirkos élőhelyeken. A Lepiota grangei (kékeszöld őzlábgomba) és a Melanophyllum haematospermum (vöröslemezű őzlábgomba) volt a kedvenc. Ezek nemcsak elég ritkák, hanem gyönyörű élénkszínűek, ráadásul a legszebb állapotukban találtuk meg őket. A mellettük fellelt Musumecia faj már csak hab volt a tortán.