Egy átlagos amatőr mikológus számára nincs szükség túl sok mindenre, ha mérőszoftverről van szó. Jó, ha könnyen be lehet kalibrálni a programot az objektíveinkhez, jó, ha a beállításokat megjegyzi, és könnyen váltogatja, illetve nem hátrány, ha „bejelölve maradnak” a betöltött képen a már lemért mikroalkatrészek. Az analízis igazából nem is olyan lényeges, hiszen, ha kapunk egy univerzálisan használható exportcsomagot a mért anyagainkból, azt utólag már könnyen beadhatjuk statisztikára alkalmas rendszerekbe vagy akár táblázatkezelőbe.

MacOS-felhasználóként csak hallomásból tudom, hogy Windows rendszerre több jó ingyenes lehetőség is kínálkozik ezeknek a funkcióknak az ellátására, Mac-en viszont már jóval nehezebb a helyzet. Már 2018 óta használunk rendszeresen mikroszkópot, de azóta csak kevésbé jó vagy kifejezetten rossz pótmegoldásokat találtam a mérések elvégzésére. Jó esetben maga a mikroszkóp-kameraszoftver is elvégzi a mérést (pl. Windowson a ToupView), de sajnos a MacOSX-es programadaptáció (ToupLite) annyira megbízhatatlanul és nehézkesen működik, hogy a kipróbáláson túl valójában egyszer sem használtam. A nyílt forráskódú, MacOS-en is futó mérőcsomag az ImageJ (a profibb változata a Fiji) vagy a QuPath tudnak spórát mérni, de annyira sok egyebet tudnak, hogy a kifejezetten a spóraméréshez elvárható ergonómiai funkciókat itt is hiába keressük. A QuPath ráadásul hatalmas méretű, és rengeteg egyéb mindent tud, amit sosem fogunk használni, ha csak mérésre kellene.

Fejben többször végiggondoltam, hogy valójában milyen egyszerű, miyen minimalista alkalmazás elég lenne arra, amire használnám. Csakhát nem tudok programozni… A megoldást végül napjaink AI-forradalma hozta. Segítségül hívtam a Perplexity AI modelljét, hogy készítsen nekem egy személyre szabott mérőszoftvert. Nagyjából egy óra múlva már tesztelhettem is Pythonon az igényeim szerint elkészült nulladik verziót, egy plusz nap pedig elég volt ahhoz, hogy olyan megoldást hozzunk létre, amivel már nagyon kényelmes és egyszerű dolgozni. A szoftver, amit végül Fungimeter névre kereszteltem, faék-egyszerűségű:

1) Az előre elmentett objektívkalibrációim közül kiválasztom a megfelelőt,

2) behívom a spórákról (vagy egyéb mikroképletekről) készített képemet,

3) szálkeresztes vonalhúzóval megadom a méréseket – L-billentyű lenyomásával a hosszhoz, W-vel szélességekhez tudok letenni sorszámozott markereket

4) közben tudok nagyítani, kicsinyíteni, illetve a képben mozogni

5) A G billentyűre mérethálót kértem. Egy lenyomással 50, kettővel 20, hárommal 10 micronos hálót kapok a képre.

6) A B-billentyűvel 10 micronos referenciaméretet tudok letenni a fotóra.

7) Ha már eleget mértem, az S-billentyűvel kérhetem a szummázatot, ami egy csv (comma separated values) fájlt fog menteni a gépemre.

8) A fájl tartalmát egy az egyben be tudom szórni a fungexpo motorháztető alatti rendszerébe, ahol a script elvégzi az alap statisztikai műveleteket.

Ennyit tud, semmi többet, de a helyzet az, hogy az esetek túlnyomó többségében semmi másra nincs is szükségem. Tudom, hogy ennek a jelenségnek nem feltétlenül örülnek a hivatásos programozók, de én az én „méreteimben” nagyon! Ha esetleg valaki MacOS-felhasználóként hasonló cipőben járna, szívesen segítek neki létrehozni a saját igényeire szabott programverziót. :)